A hét elején nézegettem az időjárás előrejelzést, hogy melyik nap kéne egy hosszabb biciklitúrát beiktatni. A választás a szombati napra esett, mert akkorra már nem mondtak annyira meleget, de mégis tiszta idő várhatta a szabad ég alá kívánkozókat. Előző napi hírekben már mondták is, hogy a kirándulók nyugodtan használják ki a hétvégét!
Így is lett, szombat reggel elindultam a Debrecen - Balmazújváros – Tiszacsege – Tiszafüred – Hortobágy – Debrecen körre. Lássuk tehát a részleteket:
Mire összepakoltam a dolgokat, amiket vinni akartam és kigurítottam a biciklit az utcára, 7:16 volt. El is indultam nagy elszántan, viszont 500 méterre szép hazámtól eszembe jutott, hogy otthonmaradt a gumiszerelő készletem. Gondoltam, ha nem fordulok vissza érte, biztos, hogy lesz defektem az úton, ha visszafordulok érte, ennek az esélye jelentősen csökken. Így az utóbbi mellett döntöttem, most mibe kerül az a plusz 1 km egy ilyen hosszú úton? Immáron birtokomban volt minden szükséges, kezdődhetett a nagy menet. A sok lámpa és a városi forgalom hátráltatott a menet folyamatosságában. A Metrónál a lámpa ismét megfogott. A Nagysándor telep felől egy traktor fordult ki elénk egy ekét vontatva. Nem ment gyorsan, de ahogy a lámpánál várakoztam pár autóval egyetemben, egyre távolabb jutott. Zöldet kaptunk, és indultunk ki a városból, 7:35-kor sikerült elhagynom a Debrecen táblát és 1,5 km után becsatlakoztam a traktor mögé. Gondoltam, megelőzöm, de mivel 28-30-as tempóval haladt, így úgy határoztam, inkább kihasználom a szélárnyékát és adok a sebességátlagomnak egy kis hátszelet. Egészen a Látóképi Csárda előtti vasúti átkelő előtti emelkedőig mentünk együtt, mígnem az emelkedő előidézett nálam egy 2 km/h-s sebességcsökkenést, a traktoros viszont folytatta a 30-as menetét – nyilván a lába a gázpedálon nem érezte, hogy a motor nagyobb fordulaton pörög, de neki erre nem is kell figyelmet fordítania, csupán tartania magát a korlátokhoz.
Mindegy, én csak tekertem és tekertem, a vasúti átkelő előtt 30 méterrel hallottam valami fura hangot az első kerekem felől. Na mondom, itt gond lesz. Egy kicsivel később láttam, hogy egyre laposabb lesz, gyorsan le is szálltam, nehogy a felnim bánja – vagy a felnim által a külsőm. Így az út mellett eltoltam a Látóképi Csárdáig, ahol megnéztem a hiba okát 7:52-kor. A belső két, egymáshoz közeli helyen lyukadt ki. Gondoltam, beragasztom, de aztán okosabbra gondoltam – otthon úgyis több időm lesz, majd ott megoldom, úgyis van nálam 2 vacsi új pótbelső. Az egyikre ki is cseréltem, készítettem egy életképet a dologról, benyomtam egy Sport szeletet, majd 8:08-kor továbbindultam Balmazújváros felé. A forgalom nem volt jelentős, 8:36-ra be is értem a város kezdete tábláig. Miután kiértem a városból, egy kis fékbeállítás miatt meg kellett állnom. Aztán ahogy továbbhajtottam, a szél mintha nem tetszését fejezte volna ki, hogy elhagyom a várost és mindenképpen vissza akart oda fújni. Nekem azonban nem ez volt a szándékom, haladtam Tiszacsege felé. Se közel, se távol nem volt egy fa se, csak nagy pusztaság, így nem volt, ami segítségemül szolgálhatott volna a szél elleni harcban. Tekerés közben láttam madarakat, ahogy velem együtt repülnének, de csak mozgatják a szárnyukat és egy helyben maradnak a levegőben. Aztán cirka fél óra erőltetett menet után fasorokat pillantottam meg az út mellett. Hasonló lehet a szomjas vándor élménye a sivatagban, mikor oázist pillant meg. Tudtam, hogy a fák némi védelmet fognak nyújtani a szél ellen, és így is lett. Ezután váltakoztak a kopár pusztai és a fasoros szakaszok, de többnyire nem volt ellenségem a szél. Ami volt is, inkább oldalról próbált másfele sodorni, azokat meg ellenkormányzásokkal sikerült legyőznöm.
Hosszas, települések nélküli meneteléssel még 10 előtt elértem Csegét – mondjuk éppen 10 előtt: 9:59-kor. 10:12-kor pedig megpillantottam a kompátkelőnél a Tiszát, a célomat. Kicsit gyönyörködtem benne, pár fotó, majd a gáton Füred felé haladtam – kerestem egy beállót, ahol megreggelizhetek, mert a csokin kívül még mást nem ettem. Találtam is egyet nemsokára /10:39/, cirka 25 deka kenyeret megettem 2 mangalicatepertővel – tele van energiával, ami nagyon kellett. Desszertként megettem még egy banánt és egy másik Sport szeletet is – gondoltam, most kelleni fog az energia – a későbbiekben kiderül, hogy mennyire volt helytálló a gondolatom. Még egy kis fotózkodás a biciklimmel és a Tiszával, majd indulás tovább.
11:02-kor visszatértem a gátra, beüzemeltem az mp3 lejátszómat, amire most hangoskönyveket tettem fel /Gerard Durell – Állati történetek; Paulo Coelho – A Zahír/ - ezek segítettek a monoton tekerést kevésbé monotonná tenni. Csak a fél fülem foglaltam el vele, nehogy baj essen abból, hogy nem hallottam valamilyen külső zajt, aminek forrása hatással lehet a testi épségemre.
A gáton végig szélmentes volt az utam, így hamar elértem Füredet, 11:43-kor már a városban gurultam.
Miután kiértem a városból, megálltam pihenni, valamint egy hangjegyzetet is készítettem az időpontokról, nehogy elfelejtsem őket /onnan tudom most ilyen pontosan/.
Volt ott egy tábla, ami azt jelezte, hogy Debrecen 67 km-re található. Addig 25-27 km/h-kat vígan hajtottam, szóval gondoltam, egy szűk 3 óra alatt teljesítem a távot. Gondoltam…
Az egyeki leágazásig nem is volt semmi probléma, haladtam szépen, viszont attól kezdve a szél olyan tüntetésbe kezdett a hazajutásom ellen, hogy 17-19 km/h-ra lecsökkentette a menetelemet, időnként olyan erőssé fejlődött, hogy a 14-et is komoly erőfeszítésbe tellett kitekernem. A kilométerek nagyon lassan teltek. Például a ’Debrecen 48 km’ és a ’Debrecen 44 km’ tábla között legalább 10 km-t éreztem. Ennek ellenére rendületlenül tekertem, mert tudtam, ha megállok, nehezebb lesz újra felvenni a ritmust, azáltal elérni a lendületet, ahonnan már kevesebb erőt kell befektetni a szinten tartásba. Mégis néha olyan szelek kerekedtek, hogy muszáj volt pihenőt tartanom. 14:30-kor tartottam ott, hogy megközelítőleg 30 km választott el a megpihenéstől, tehát a 15:00 órai hazaérkezésem reménye szertefoszlott. Egyre kevesebb hajtani akarást éreztem a lábaimtól, így megálltam és újra a mangalica remek tulajdonságait hívtam segítségül. Egyik pihenő alkalmával az árokból:
Sikerült újult erővel útnak indulni, de a szelek hamar eltántorítottak. Ettől függetlenül tekertem tovább. Próbáltam olyan pozíciókat felvenni, melyek legkevésbé teszik légellenállóvá a testemet. Ezek azonban hosszú távon kényelmetlennek bizonyultak.
Olykor 1-2 percre a szél alábbhagyott, ezeket az időszakokat kihasználtam, feljebb váltottam és beleadtam apait-anyait.
Viszont ahogy fogyott az energiám, egyre többször kellett megállnom. A látóképi fel-le szakaszokon ismét egy nagy erővesztésen estem át. Az utolsó felfele szakasz után félreálltam és hatalmas késztetést éreztem, hogy egy kicsit lefeküdjek a fűbe. Eleget tettem a késztetésnek, de jól esett!
Továbbindultam, nem volt már sok hátra, így az az idea fűtött, hogy mindjárt vége. A szél pedig továbbra is csak fújt. Az egyeki leágazástól a Debrecen tábláig a táv eloszlása szerint erős szelek 65%-ban, enyhébb szelek 25%-ban, szélcsend pedig csak 10%-ban volt. Beérve a városba úgy éreztem, hogy ez a szakasz legalább 2x olyan hosszú volt, mint a Debrecentől Egyek leágazásig megtett táv.
De sikerült, 16:06-kor elhaladtam a város kezdete tábla mellett, egy kis városi gurulás után 16:26-kor megérkeztem haza.
Összességében egy remek út volt, legjobban a Tisza menti szakasz tetszett, legkevésbé az előbb említett gyilkos-szakasz. Nem csak szelességét tekintve, hanem kopársága miatt is. Autóval keresztülhaladva tűrhető, viszont biciklivel meglehetősen egyhangú.
A forgalom egész nap nem volt jelentős.
Élménynek, emléknek tökéletes, későbbiekben Tisza-tó kerüléssel ki lesz egészítve, hogy 200 km felett legyen a túra.
Útadatok:
Táv: 170,5 km
Idő: 7:38
Átlagsebesség: 22,3 km/h
