BLePister Sportblogja

Első nap: Balatonakarattya-Tihany

A kiírt időre egy kicsivel meg is érkeztünk a tó északkeleti csücskéhez, ahol lerakodtunk, majd felmálházás és az elvek oktatása után útnak indultunk.

Kenesénél álltunk meg először, hogy a vizuális kontaktuson túl fizikai kapcsolatba is kerülhessünk szeretett Balatonunkkal.

Egy lábáztatásra leültünk a köves partra, közben készítettünk egy-két képet, videót, én pl. felfedezni véltem néhány sügeret a vízben, be is hajítottam GoPro kollegát, nézzen szét ott lent:

Szóval mentünk-mendegéltünk, aztán a várhatóan várt eső meg is kezdte munkáját. Kicsit meg is ijedtünk és behúzódtunk egy aluljáróba, de aztán reálisabban elnézve a dolgot nem volt mitől tartanunk - egyrészt nem vagyunk cukorból, hogy a víz oldó hatását fejtse ki rajtunk, másrészt az esőcseppek sűrűsége sem szolgált rá arra, hogy az alattuk elhaladókat menedékbe kényszerítse. Azért felkerült egy-két esőkabát, egészen pontosan kettő, de mivel a csapadékot áztató hatása nem jellemezte, a meleg pedig tovább tartott, így hamarosan le is került.

A sorrend a következő volt: a vezető elöl botorkált, mögötte kedves hölgyeménye, majd hol egymás mellett, hol egymás mögött, hol pedig megfordítva a két további úr. Ütemesen haladtunk, egy-egy emelkedő azért összevárásra késztetett minket, mert ott sebességügyi változások miatt sikerülni vélt szétszakadoznunk. Az idő telt, csak telt, így azt beszéltük meg, hogy nem álldogálunk, hanem tekerünk és legközelebb csak Csopak után, Füred előtt lévő, a hippytanyára emlékeztető Világbüfében állunk meg. Ezt sikerült is tartani, csak Évi zsörtölődött néha egyet-egyet, melyben legmélyebb zsörtjeit próbálta megértetni az emelkedőkkel, de azok mit sem törődve vele, továbbra is csak emelkedtek. Elértük aztán a kívánt megállót, meg is álltunk hát és betértünk oltani éhünk-szomjunk. Egy-egy zsírosdeszkát és némi limonádét és fröccsöt tankoltunk magunkba, miközben megbeszéltük az eddigieket és az elkövetkezőket, néhány mellékszállal pedig csaptunk ide, csaptunk oda a beszélgetések szövevényes láncaiban.

Hajtottuk tovább a bringákat, de nem sokáig, mert Barna Füreden megállót rendelt el - a Hatlépcsősben kívánt régi és nem olyan régi emlékeiből hagyományt teremteni, egy velős pirítóst szeretett volna elfogyasztani némi borocska társaságában, ezt meg is tette. Csatlakoztunk hozzá és valóban ízletes eledelt kínáltak nekünk, tehát örömteli volt az ajánlás.

Innen már csak egy településnyire voltunk a szállásunktól, de már 6 óra felé járt az idő, tehát nem kóvályogtunk többet, egyenesen arrafelé vettük az irányt - navi be, célállomás kikeres és gó.

Második nap: Tihany-Balatongyörök

Kialudtuk azért magunkat. 8 körül jóreggelt-et rendeltem el, így megindult a készülődés a második, combosabb napi adagra. Volt egy-két szervizkötelességem, melyeket sikerült hamar megoldani, az egyik esetében viszont csak átmeneti javulás keletkezett, az kívánt még utólagos módosítani valót. Az előző napi, sziget tetejére való felkúszást most egy szép hosszú lejtős menet kísérte, mely a már learatott, illatot már nem árasztó levendula-mezők mellett vezetett vissza a bringa körútra.
Újra belevetettük magunkat a Balaton-felvidék domborulatainak partmentére kivetült, hosszan elnyúló hullámvas(avagy kerékpár)útjába. Combjaink és vádlijaink az előző napi edzéstől már valamelyest belejöttek a hullámhódításba, így haladtunk is szépen előre.
Az időjárás ezen a napon nyáriasabb, ezáltal naposabb, ezáltal pedig durván meleg viszonyokkal vett minket körül. Ez a második napi szakasz mindig egy sokat tekerős, nehéz tereppel, ugyanakkor sok szép látnivalóval megáldott rész, viszont a sok tekerés miatt nem engedhettük meg magunknak, hogy a napsütés csúcsidőszakában leszálljunk a nyeregből. Évi ujjatlan, vállat sem fedő öltözékének takaráson kívül eső területeire rá is festette a Nap szép pirossal az 'Itt jártam'-ot. A Nap és az út ki is vette szegényből az erőt, így ismételten csúnyán nézett az elé táruló emelkedőkre.
Jenci és Barna egy-egy kisebb szakaszon előre haladtak és mikor árnyékos helyet vagy kutat találtak, ott bevártak minket.

Nemsokára elértük a Badacsonyt. Évit elnézve nem volt szívem felvinni a csapatot a csodás Római útra, az ottani kis forgalmú emelkedőket feladtuk a nagy forgalmú, de sík főútért cserébe. Erre a szakaszra női vezetést rendeltem el, magam elé engedtem Évit és mondtam neki, hogy most az ő tempójában megyünk. A forgalom miatt nem volt kellemes, de hamarosan Lábdihegyhez értünk, ahol lekanyarodtunk, hogy a 100 méterre lévő Kert Vendéglőben rakjunk egy kis üzemanyagot a bendőnkbe. Éppen nagy volt a hőség - ezt tanúsította az is, hogy szállásadónk hívott, hogy leugranak a strandra, majd lehetőség szerint értesítsem érkeztünk állapotáról-, szóval jó volt ücsörögni egy kicsit az árnyékban.

Fizettünk és hozzáláttunk a napi táv hátralévő részének leküzdéséhez. Most kicsit jobban gurultak a kerekek, hamar elértük a Szigliget felé lekanyarodó ágat, mikor elhagyhattuk a száguldozó vasdobozokkal teli főutat.
Itt már mondhattam a csapatnak biztatásul, hogy az utolsó emelkedők következnek, aztán jöhet a pihi.
Balatongyörök egyre közelebb került hozzánk, mi meg azon voltunk, hogy ez az állapot ne változzon, szóval csak tekertünk. A településhez közel érve belőttem a címet a telómba, hogy elirányítson minket az Andrea Apartmanhoz. Ügyesen tette is a dolgát, nemsokára már a szálláson pihentünk meg a nagy hajtás után. Módfelett igényes pecó, kívül-belül igényes, bátran ajánlom mindenkinek!
Évi égett bőrfelületei miatt aggodalmaskodott, gyógyírt szeretett volna rá, de nem volt ügyeletes patika a közelben. Lepihent, mi meg a srácokkal kinéztünk a helyi strandra. Csobbantunk egyet, levegővel töltöttünk meg egy-két kupát, majd visszaindultunk, hogy egy kis vacsorának valót nézzünk. A többet tapasztaltak véleményei alapján böngésztünk az elérhető helyek között, aezek alapján a Varga Vendéglőt néztük meg és nem csalódtunk benne. Csodás kilátás nyílik onnan a Balatonra, szuper kiszolgálásban részesültünk és még a kapott ételek is abszolút rendben voltak.

Közben megdumáltuk, hogy mi legyen a következő nap a menetrend.

Harmadik nap: Balatongyörök-Balatonlelle

Szóval arra jutottunk, hogy mivel teljes egészében sík terep vár ránk a mai napon, megtehetnénk, hogy a Nap csúcsidőszakában egy strandon sziesztázzunk.
Ennek tudatában egy kisbolti bevásárlásos reggeli után nekivágtunk a harmadik etapunknak. Valóban lapos útviszonyokkal találkozhattunk, ez a haladásunkban is meglátszott, településről-településre fogyasztottuk a távot. Dél körül elértünk egy kis népességű szabad strandhoz, ahol úgy találtuk jónak, ha megállunk, míg kicsit alábbhagy a hőség. Lecuccoltunk egy fa alá, a helyhez megfelelő öltözéket öltöttünk magunkra és strandolgatással, beszélgetéssel, olvasgatással, valamint falatozgatással múlattuk a napos időt.
Három óra körül pattantunk vasparipára, Fonyód közeledett, így felhívtam lellei szállásadónkat, hogy megközelítőleg fél óra múlva készülhet fogadtatásunkra. Gondoltam inkább korábban szólok, mint fél óra, mert általánosságban nem kívánt a korábbi érkezés, az illem pedig megkívánja a kis késést.
A fonyódi hajókázás idén kimaradt, mert csak 50%-ban rendelkeztünk BalatonMix jeggyel, mellyel díjmentesen igénybe lehet venni, valamint időt sem akartunk ezzel tölteni.

Lellén ismét előkaptam a navit, a szállás 1500 méterre felfele volt a Balatontól, csendes környezetben. Ezt nem is bántuk, mert szállásunk elfoglalása után szembesültünk vele, mikor célba vettük a hírös Nádfedeles Halsütőt, hogy lent a part menti sávban kb. annyi az ember és a nyüzsgés, mint a Balatonban a víz. Jól eső is volt, hogy a halsütő nem abban a nagy rengetegben rakta le alapkövét, hanem attól 50 méterre, jól megközelíthető módon, mégis elzárva a tömegtől. Említést nem felejtendő, hogy finom is, amit adnak.

Ezután még próbáltunk kinézni a kikötőbe, de az embermassza szinte áthatolhatatlan volt, így csak egy darabig próbálkoztunk, majd inkább visszafelé kormányoztuk keróinkat és kibérelt ágyaink pihenést adó reményét varázsoltuk magunkhoz fizikailag közelebb és közelebb.

Negyedik nap: Balatonlelle-Balatonakarattya

Utolsó balatoni napunk reggelére keltünk ki bérnyughelyünk szóban tárgyalt időbeni megszűnése előtt egy kicsivel. Összecuccoltunk, készítettünk egy (két) fotót, leadtuk a kulcsokat, köszöneteket mondtunk, majd egy reggeli erejéig egy ábécé portékái közül válogattunk, fizettünk majd táplálkoztunk.

Gyúrtam volna a földvári Fapuma lángos kipróbálására, de az asszonykám úgy megtömött eledellel, hogy képzelőerőmnek távolból felsejlő esélye sem volt olyasmire gondolnia - így ez a gasztro-program marad a tizenharmadik vagy azt követő körök egyikére.
Mentünk-mendegéltünk - ilyen a déli part, lényegében eseménytelenül telnek a kilométerek, míg meg nem töri a hosszú egyenest egy bal kanyar, majd egy jobb, hogy aztán újra egyenesen robogjunk célunk felé. Időnként van egy partszakasz, mikor szinte a Balaton aurájában kerekezhetünk, de többnyire a lakott területek, üdülőövezetek alacsony forgalmú, bazári pénznyelők és falatozók között vezet az út. Magasan vánszorgott az elképzelt hőmérő mutatója, kutakat kutattunk, ahogy Romhányi tétova tevéje is hajdanán. Sajnos sokat nem tettek közszemlére és közszomjoltásra, így egyszer vásárolni kényszerültünk, de következőleg már tankolni is tudtunk valahonnan jó mélyről.
Éviből előtört az éhes oroszlán, Siófok közelében már a ketrecvas is alig tudta rácsok mögött tartani, így megesett a szívem és előre engedtem, hogy válogasson az elénk táruló manna-árusítók közül. Gondoltam, hátha csak megállunk és kikér egy gyors gyrost vagy hasonlót, de beülős helyet választott, így oda mentünk. Bő 1 óra volt. Egyetlen közvetlen vonatunk 14:45-kor indulásra készült. Kikértük a kaját. Jenci egyszer csak matematikai egyenleteket oldogatott meg magában, miután eredményre jutott és szerencsénkre megkérdezte tőlünk: 'Nem kéne indulnunk?'.

Úgy voltam vele, hogy belefér, mert egy óra alatt megvan a Siófok-Akarattya táv, de az útvonal tervezők közel 20 km-t jeleztek, ahhoz viszont az éhes oroszlán lányt szelídebbé kéne valahogy varázsolni. Gyorsan elcsomagoltattuk a vonatútra a megrendelt kajákat, fizettünk és versenybe keltünk az idővel és a távval. A két fickó engedelmesen, közben mindenféle gazdasági és politikai történést megvitatva követték a kerekeim által aszfaltra rajzolt utat. A szelídítés viszont nem ment olyan könnyen, újra jött egy pár emelkedő, az éhség nem csökkent, így kaptam némi fricskát, közben dezsávű fílingek robbantak be elmémbe rendületlenül, mint emlékképek a tavalyi útról (lásd: tavalyi út), bár ott nem az emelkedők, az idő és az üres gyomor, hanem az eső és bőrig ázás volt a gyújtózsinór.
A világosi emelkedő következett, amit jófejségből jelezhettek volna már az alján, hogy le van zárva. Így a srácok előrehaladásával és az emelkedő tetejére érésével tudtuk meg mi is közvetetten, hogy vasútfelújítás miatt a lehetségességtől mentesülve nem lehet átkelni az adott szakaszon. Ekkor valahol legbelül egy kicsit feladtam, hogy meglesz a vonat elérése és átkoztam az időmenedzsmentet, amit végeztem magamban. De lent mondták a helyiek, akik többet tudtak, mint mi, hogy nem messze van egy másik feljáró, ott a lehetségmentesség lehetségessé orvosolható, mellyel éltünk is és végre ott voltunk újra, ahol korábban szerettünk volna; az építkezés túloldalán. Ha tehettem volna, szívem szerint Évinek adtam volna egy rakat erőt az enyémből, de ilyenre a jelenlegi állapotok szerint nincs lehetőség, így maradt az ő ereje, amit egyre csak fogyatkozni érzett. Még egy pár emelkedő következett, amit le kell győzni. A világosi kilátásnál azért megálltam, mert az órámra pillantva itt már tudtam, csak le kell gurulni a lejtőn, tekerni egy kicsit és teljesítve lészen a kör. Továbbindulást szavazott meg a csapat, tehát eszerint jártunk el. Legurultunk az említett lejtőn, tekertünk még egy kicsit és valóban jött az akarattyai vasúti megálló. A körforgalomban lévő tiszteletkörre talán már elfogyott a csapat jó hangulata, mikor már erre fel elkedvetlenedve én is lemondtam róla, így talán vigasztaló szándékból csak Barna végezte el.

Végezetül leereszkedtünk a peronra, majd nemsokára meg is érkezett a minket hazáig szállító vas-szerelvény.
Megköszönve gratuláltam a csapatnak a körteljesítés és a kitartó részvétel indokán, aztán jegykezelés után hozzáláttunk a siófoki falatok tápanyaggá alakításához.

Barna, üdvözölve legyél a Balaton-hódítók klubjában! Jenci, örülök, hogy harmadjára is velem tartottál! Évi, egyre csak jobb és jobb lesz ez, ne keseredj el sose, csak tekerj és célba érsz! :)

--- Jencinek és Barnának külön köszönet jár fotóriporteri munkásságukért, a képek egy (nagy) része az ők kezük és készülékük munkáját dicséri. ---

A 2014-es Balaton-hódítás újabb rekordokat döntött. Most volt a legnagyobb létszámú csapat, most jelentkezett a legtöbb lány, most ettünk a legtöbb helyen, a legtöbb félét és most vittem magammal a legtöbb cuccot.

A hódítás lehetőséget most is sokaknak felkínáltam, a sokak közül öten haraptak az ajánlatra, köztük két újdonsült, Balatont hódítani vágyó, valamint három “visszaeső”, akik már korábban megtették a kört. Három lány, Évi, Ildi, Orsi és három fiú, Attila, Csabi és jómagam indultunk tehát útnak szombaton, hogy a sokórás vonatút után a Balaton párájával átitatott atmoszférában megkezdhessük tókerülésünket. Nem sokkal fél kettő múltán sor is került erre a tettre.

Csodás időnk volt, még talán melegebb is, mint kéne. Hamar összeszokott a banda, és gyorsan kialakult, hogy milyen tempóban, milyen tapadással és sorrendben haladjunk egymás mögött.

Azonban nemsokára kényszermegállót kelljen előidézzünk, ugyanis Kenese előtt egy kavicsos útburkolatú kanyarban Ildi vékony gumis biciklije megtántorodott és lehajította magáról hajtóját, aminek egy kis térd ütés és egy kicsit nagyobb horzsolódás lett az eredménye. Igyekeztünk orvosolni a helyzetet, Évi felajánlott egy jó nagy méretű tapaszt, mely lefedte a sebet, viszont mikor továbbindultunk, hamarosan le is vált.

Nem messze úgy találtam jónak, hogy lemenjünk a partra egy kis érintkezésre a Balatonnal. Itt lógattuk a lábunkat a vízbe, megbeszéltük, hogy kinek milyen igényei vannak és azok alapján hol kell majd legközelebb megálljunk.

Szusszantunk egyet és újra nyeregbe pattantunk. Balatonfüredre gondoltuk a következő megállót, azonban az emelkedőkön hátra-hátrapillantva azt vettem észre, hogy ez még így első nap kicsit sok a lányoknak, így inkább visszább vettem a dologból és már Füred előtt a csopaki 'Guruljon az élet! Mindenkinek' pihenőnél stílszerűen pihenőt rendeltem el. Azt hiszem, mindenki örömére - mert bár még nem voltam itt, én is úgy gondoltam, ez csak jó hely lehet.

Kikértünk egy-két finomságot az asztalra, miközben fogyasztottuk azokat, beszélgettünk erről-arról, néhányan megosztották, hogy látják eddig, alapjában véve mondhatni pozitívakat hallottam, amit örömmel nyugtáztam.

A Nap már előrehaladott állapotában járt az égen, így folytattuk tekerésünket, hogy időben az örvényesi szálláshelyünkre érhessünk. Füreden még Évi javaslatára beugrottunk a Bergmann cukrászdába nyalni egy-két gömb fagyit. Ez fél 7 tájban történt, így igyekvőre kellett fogni a témát, sajnos már a tihanyi kitérőt sem vállalhattuk be, de így legalább időben megérkeztünk a szállásunkra.

Lecuccoltunk, majd mivel már éhesek voltak a hasak, betértünk a helyi Huszár Vendéglőbe, ahol eleget tehettünk az igények kielégítésének.

Este Attila és Csabi még úgy gondolták, hogy átugranak Füredre jól érezni magukat. Mikor visszatértek, akkor láttam, hogy Attila biciklijének első kereke elengedte a korábban belepumpált levegőt. Késő volt már, úgy voltunk vele, hogy majd másnap reggel kerítünk időt a megjavítására.

Mint kiderült, a sötétben, a bicikliúton egy törött üvegen mentek keresztül - még jó, hogy 4-ből csak egy gumiban keletkezett kár!

Első napi távunk műholdas lekövetése. Bővebb információkért kattints!

Legjobb tudásom szerint befoltoztam, és megkezdtük második napi etapunk teljesítését.

Nem mentünk sokat, a következő település vonzáskörzetében hallom, hogy Csabi értesít hátulról, vmi nincs rendben, Attilának nyoma veszett. Megállítottam a csapatot egy árnyékos helyre navigáltam és visszaindultam. ~500 méterrel visszább ott is volt a bajbajutott, ismét leengedett a belső gumija, térereje meg nem volt, így nem tudott telefonálni, hogy álljunk már meg.

Szétszedtük tehát újra a kereket, a szelepnél lévő nagyobb hasadást nem fedte le teljes mértékben a folt, így azt egy nagyobbra cseréltem. Sajnos a szelep tövéig fel kellett ragasztani, ami nem eredményezett korrekt tapadást, de azért megpróbáltuk. Közben Csabi is visszacsatlakozott a hímfalkához. Felpumpáltuk és visszaszereltük a bajos kereket. Mikor elcsomagoltam a szerszámokat és indultunk volna, szomorúan észleltük, hogy a beleinvesztált levegőnek már a fele sincs bent. Egy új belső vétele volt a legújabb célunk. Attila eltolta a biciklit a csapat árnyékos pihenőhelyéig, ott megérdeklődtünk egy kedves hölgyet, hol találhatunk bicikliboltot, mondta, hogy legközelebb 4 km-re lesz a Bringakali, ott segítenek. Csabi és Attila - Évi biciklijének segítségével - elbicikliztek tehát oda, mi addig hűsöltünk az árnyékban, illetve előkészítettük a kereket, hogy már csak bele kelljen tenni az új belsőt. Fél óra múlva vissza is ért Attila - Csabi biciklijével és egyedül, ugyanis Csabi jobbnak találta, ha ott megvár minket Évi biciklijével. Évinek így átmenetileg ki kellett próbálnia egy másik biciklit, ez Attila immáron helyrehozott kerékpárja volt, mely jellegében próbált hasonlítani a sajátjára.

Lényegében lényeges dolgok nélkül zajlott tovább az utunk, Pálköve határában azonban megálltunk egy frissítőre, mert addig jó tempót jöttünk és megérdemeltnek éreztük. Ettünk-ittunk - kinek milyen igénye volt, majd hogy nagyon ne teljen el a tekeréssel eltölthető időnk, megindultunk. Csabi azonban utánunk szólt, hogy ne tegyük, és a kerekére mutogatott. Először viccnek tűnt, de aztán bizonyítólag összelapította és valóban levegőhiányban szenvedett szerencsétlen gumi. Hamar meg is lett a tettes, egy növényi tüske szúrta át a külsőt, de annyira, hogy a belsőt is elérte. Gondolta Csabi, hogy csak pumpáljunk bele egyet és mivel kicsi a lyuk, nagy sebességgel előremegy és majd a Badacsonyban találkozunk. Jó ötletnek tűnt, így is tettünk, Csabi elindult, mi is utána. Balatonrendes előtt van egy rövidítési lehetőség; ~400 métert a főúton megtéve le lehet vágni egy ~2 km-es szerintem kissé indokolatlan szakaszt /levisz a strandra egy bő kilométeren, majd onnan 100 méter múlva visszahoz ugyanilyen távon/. Már csak útközben jutott eszembe, hogy ezt nem említettem Csabinak, így mi már Ábrahámhegyen voltunk, mikor jött a telefon, hogy mi hol jöttünk, mert ő lement a strand felé, a kereke meg közben lapos lett. Visszamentem gyorsan érte, szerencse, hogy kemény fából faragták és az emelkedőn feljött, nem is kellett sokat tekerjek, már ott volt. Pumpáltunk bele újra egy kis levegőt, majd elmentünk a csapatig.

Ott kezelésbe vettük a lyuk foldozását, mire Attila újra észlelte, ezúttal viszont a hátsó kereke tekintetében, hogy vmi nincs rendben. Ott is egy tüske intézte el a belsőt, ismét nem nagy lyukat ejtve rajta. Felkerült tehát egy-egy folt, és a munka eredménye jónak is tűnt, ugyanis újra tekerhettünk és nem jöttek a jelzések, hogy 'Baj van, álljunk meg!'.

Mentünk tehát a Badacsony felé, Badacsonytomajra is beértünk, itt vezet a bicikliút fent a Római úton, mely összeköti a hegyen lévő településeket, mégsem forgalmas, mert az autók többsége lent megy a 71-esen, illetve a Badacsony ívének belső körén haladunk, így rövidebb is az út - persze emelkedősebb is, amiért némi lázadozások alakultak ki a csapat két hevesebb vérmérsékletű nőtagjai által. Ezt sikerült egy fagyival lehűteni, illetőleg próbálkoztam kelteni bennük a reményt, hogy hamarosan már csak le kell ereszkedni a hegyről és innen már csak lefelé visz az út.

Az emelkedők figyelmen kívül hagyásával csodás tájakra láthatunk rá, mind a Balaton, mind a Badacsony felé tekintgetve.

Nemsokára valóban vége lett a Badacsonynak és leereszkedtünk róla. Megbeszéltük, hogy beugrunk Szigligetre, mert szerettünk volna enni egy kis halat, és úgy hallottuk, hogy az ottani strandon Oszi bácsi finomat tud előállítani. Elérkeztünk a strand bejáratáig, 18:00-ig volt pénztár, mi 17:54-kor már áthaladhattunk belépőjegy fizetése nélkül. Pihenőhelyet kerestünk a biciklijeinknek, majd beálltunk a halkiszolgáló pult elé és tanakodtunk, mit együnk. Mikor ránk került a sor és szerettünk volna választani, Oszi bácsi nem épp vásárlóbarát megnyilvánulása egy másik hely profitját hivatott növelni, így ott ettünk halas pizzát és más nyalánkságokat.

Csabi és Attila hálájuk jeléül megvendégelt egy-egy házmesterre, köszönettel fogadtam és fogyasztottam.

Ezután pedig ha már a Balatonon voltunk, csobbantunk is egyet benne, jó volt kicsit megmártózni, de már lefelé úton volt a Nap, így nem is időztünk sokáig, hanem györöki szállásunk irányába vetettük magunkat - vetettük volna helyesebben, mert a lányok kívánós szeme egy cukrászdát pillantott meg, így becsábítottak oda minket is. Telefonáltam a házigazdának, hogy ne haragudjon, hogy nem értünk még oda, de rajta vagyunk a témán.

Mire megettük a sütit, egészen beesteledett, a sötét is kezdte átvenni a napsugarak helyét.

A csapat már fáradt volt, kicsit nyűgös is talán és még ~8 kilométer előttünk állt. Beizzítottuk a kerólámpákat, és úgy folytattuk utunkat. Már egész sötét volt, mire beértünk Balatongyörökre, de ott meg már egész nagy élet tárult a szemünk elé. Vásári forgatag, sok-sok ember, fények, zene, a szállásunkhoz pedig egy emelkedőn kellet felkaptatnunk, de hamar az is meglett. Becsekkoltunk, elfoglaltunk egy-egy szobát, majd mindenki megkereste a komfortjához leginkább illő tevékenységet - ki mosakodott, ki borozott, a srácok most is gondoltak egyet és az éjszaka első felét a városi vásári forgatagban töltötték.

Második napi távunk műholdas lekövetése. Bővebb információkért kattints!

Másnap 10-kor elhagytuk a szálláshelyet, a helyi ábécében feltankoltunk egy kis reggelinek valóból, majd Keszthelyig meg se álltunk.

Egész jó tempót tudtunk kipumpálni a lábunkból, a csapat kezdett megedződni, érződött, hogy nem hiába volt az az első két napi emelkedős rész.

Keszthelyen beugrottunk a kastélyhoz, pihentünk egy huzamosabbat, az ottani oroszlános kútnál vettünk magunkhoz vizet, majd könnyes búcsút véve elhagytuk az északi partot, hogy nemsokára átérkezhessünk a délire.

Következő megállóhelyként ideálisnak bizonyult a fenékpusztai 400 éves vámház. Ideérve kicsit ramaty időjárási helyzettel szembesülhettünk; szembeszelünk volt és esőre állt a dolog. Itt fogyasztottunk egy kis ezt-azt. Mire újra biciklin ültünk, visszajött a jó idő.

Újra jó tempóban közlekedhettünk, legközelebb csak Balatonmáriafürdőn fékeztük paripáinkat, mikor Évi gasztro-érzékeny szeme megpillantotta egy hirdetőtáblán a 2014. év Balaton fagyija díjat nyert 'Balatoni randevú' fantázianevű, pezsgős, marcipános, szamócás ízesítésű fagyi reklámját és megálljt parancsolt. Az itteni Florida Fagyizóban készítették ugyanis el ezt a remek csemegét, melyből ettünk is rendesen, de nem hagytuk a többi félét sem kóstolás nélkül, repeták során igyekeztünk különböző ízeket betesztelni.

Fonyódnál beiktattunk idén is egy hajókázást, átszeltük a habokat Badacsony irányába és vissza.

Miután kihajókáztuk magunkat, ettünk egy lángost, aztán megegyeztünk, hogy továbbindulunk. 

Balatonszemesen várt a harmadik esti szálláshelyünk, még azelőtt sikerült odaérnünk, mielőtt sötétség borult volna a tájra.

Elfoglaltuk, berendezkedtünk, majd a srácok kivételével kinéztünk még a naplementével borított partra, annak végeszakadtával pedig a kikötőbe, hogy telítsük vmivel a gyomrunkat. Attila és Csabi megint csúcsra járatták az éjszakát, ezennel Siófokra vonatoztak át, majd hajnaltájt vissza.

Harmadik napi távunk műholdas lekövetése. Bővebb információkért kattints!

Utolsó nap a cél az volt, hogy a 14:44-es vonat indulása előtt elvégezzük a Balatonkerülésünket. Ezt monoton, 20 körüli kilométer/óránkénti sebességgel végeztük, mivel ekkorra már nagyon edzett társaság követett. Siófokon álltunk csak meg ebédidő környékén, hogy falatozzunk vmi finomat. Gasztro-hosztjaink Csabiék voltak, mivel ők este már felderítették a terepet. Miközben ebédünket fogyasztottuk, szemerkélve ugyan, de eleredt az eső. Örömmel fogadtuk, hogy mire befejeztük, el is állt.

Siófoktól már nem kellett sokat menni, hogy teljesítsük a kört, a világosi emelkedő után pihentünk egyet, gyönyörködtünk a panorámában, amikor láttuk, hogy közelít felénk egy nem túl barátságos felhő. Próbáltunk menekülni előle, de perceken belül a nyakunkba szakad a tartalma, hamarosan bőrig áztunk, így kellett tehát folytassuk utunk befejező részét, de sikerült elérni a vonatot.

Negyedik napi távunk műholdas lekövetése. Bővebb információkért kattints! 

A vonaton sort kerítettünk, hogy vizes ruháinkat szárazra - vagy legalábbis kevésbé átázottra - cseréljük.

A csapatra büszke vagyok, nagyon meg voltam Velük elégedve, Évi, Orsi, legyetek üdvözölve a Balaton-hódítók körében, Ildi, Attila, Csabi, köszönöm, hogy újra velem tartottatok!

Gratulálok Nektek! ;)

És köszönöm, hogy jelenlétetekkel támogattatok 10. Balaton-kerülésemnél, így már elmondhatom magamról, hogy ezidáig bő 2000 kilométert tekertem a Balaton körül.