Úgy adódott, hogy módomban állt a hétvégét Budapesten töltenem. A tömegközlekedéstől való függés, annak ára miatt és hogy jobban megismerjem a várost, úgy döntöttem, viszem magammal a single speed-emet. Tájékozódásom segítésének céljából vittem magammal az idei Balaton hódításon kapott Budapest / Balaton térképemet is.
Péntek délelőtt érkeztem meg két komával, akkor még nem kezdtem bele a tesztelésbe, ám mikor külön váltunk, belevágtam. A budai oldalon lévő Euro Velo 6-os útját tapostam legelőször - egyelőre céltalanul. Szép napsütéses idő volt, már-már izzasztóan, de a kabát még elfért rajtam. A túlparton egyszer csak felbukkant a Parlament szép míves épülete.
Ahogy haladtam el sorra a hidak mellett, úgy kezdtek kirajzolódni előttem a Citadella távoli körvonalai. Gondoltam, nem egyszer voltam már ott, de biciklivel még egyszer sem, így felkerült a listára. Előtte még felnéztem a Budai várhoz, ott szusszantam egy kicsit, majd vállamon vasparipámmal elkezdtem felbandukolni a Szent Gellért lépcsőn. Már a szobornál szaporábban vettem magamhoz a levegőfalatokat, de nem álltam meg sok időre bámészkodni, folytattam a felfelé menetet. Egy lépcsősor, még egy meg még egy, egy rövid, kevésbé meredek rész és még egy lépcsősor :) Körülbelül ilyesmi sorrendben jöttek elém a csatába harcolni a terepviszonyok, de mazsolának bizonyultak, legyőztem őket, feljutottam a Citadellához. Légzésem visszatért az eredeti tempójába. Készítettem egy közös fotót - magunkról és a műemlékről -, aztán még egy vélhetőleg mindenki által már megcsodált panorámát, de azért én is lefotóztam és közlöm - hátha, ne adj' Isten vki kimaradt volna belőle:
Ezt követően leereszkedtem azon az úton, amin autóval lehet felmászni - volt egy-két félelmetesen gyors szakaszom, nem is telt bele sok időbe, már a hegy lábánál voltam.
Fővárosi hétvégém fő célja az volt, hogy a kedves lánybarátaimmal tölthessek el minőségi időt. Majdnem el is érkezett a találkozás ideje, szóval lassacskán a találkozás színhelyére irányítottam a bicóm orrát. Előtte még azért beugrottam egy boltba, ahol szimpatikussá vált számomra egy kb 20x40 cm-es sósperec, egy kakaó és egy csoki, engedtem is rám vágyakozó lelküknek és kifizettem az értük szabott váltságdíjat.
Elfogyasztásuk olyan jól esett, hogy adtam kéregetőnek is pénzt, plusz egy alapítványt is támogattam.
A hétvége hátra lévő része már kevésbé a sportról és ezen belül biciklizésről szólt, inkább már csak az A-ból B-be való eljutásról, de azok is megérnek pár blogba vetett szót.
Annyit mindenképpen megállapíthatok, hogy rendes művelése mellett a kerékpárral való közlekedés ebben a városban is gyorsabb a tömegközlekedésnél - a gyér forgalmat kivéve, belvárosi környezetben megkockáztatom, hogy még az autónál is. Nem egyszer fordult elő, hogy hosszú kocsisorok mellett mentem el és éreztem a hátamon a szabadság iránt vágyakozó vagy az éppen irigykedő tekinteteket. A lányokkal /tömegközlekedés képviselői/ való ide-oda meneteleink harcát 4:0-ra nyertem - úgy, hogy itt-ott megálltam fotózkodni, nézelődni, ilyen volt egyik este a Józsefvárosi Szent József plébániatemplom esetében is.
A forgalommal egyébként teljes mértékben meg voltam elégedve. Ahol bicikliút volt, nyilván azt használtam, ahol csupán út, ott az autók, buszok, kamionok közt masírozva, 30 körüli tempóban mindig jól megértettük egymást. Persze én se akadályoztam őket semmiben, minden tőlem telhetőt megtettem, egy haladósabb szűk, 1 km-es szakasznál pl. beragadt mögém egy teherautó és mögötte egy kocsisor, nem akartam akadályozni őket, rápakoltam még 15-öt a sebességemre, így az előttem lévő kocsi csak 20 méter üres helyet "húzott maga után", a lámpánál meg irányt váltottam. Sávváltásoknál, helytelenül parkoló autóknál is gördülékenyen ment a partnerkapcsolat gyakorlása.
Legkedvesebb élményem pedig, mikor egy éjszakai tekerésnek néztem elébe. Hosszú, egyenes körúti szakasz, enyhe forgalom, remek állapotú, sima felszínű útburkolat. Nem is tudom, mi hozta olyan szépen elő, de akkor igazán megtapasztaltam a single speed érzést. Az a finomság, teljes hangtalanság, hogy nem csörög, nem zörög semmi, az enyhén hideg levegő olyan módon töltöttek el jó érzéssel, hogy alig győztem magamba szívni az élményt. Kiállva megtekertem, hagytam, csak szálltam, megint megtekertem, megint repültem. Szívem szerint meg se álltam volna a találkozási pontnál, hanem mentem volna, de ez így volt szép - meghagyni még azon a szinten, ahol csodás.
41,92 km-t tekertem - igaz, nem igazán sok, de tesztelésnek elég és azt talán elmondhatom, hogy a single speed-em a Zemplén hegyeihez hasonlatosan már a főváros útjait is meghódította :)
