Néhány hete – mikor még kevésbé volt jó idő – megbeszéltük Encivel, hogy ha melegebb lesz, elmegyünk együtt vhova tekerni. Aztán jött a jobb idő, de vagy nekem, vagy neki volt éppen dolga, vagy egyszerűen nem volt alkalmas egyikünknek sem, így hétről hétre halasztgattuk. Nem adtuk fel, így május elsején sikerült összehozni, célként Hortobágyot tűztük ki.
Hogy ne a nagy hőségben kelljen izommunkát végezni, megállapodtunk egy közép-kései délutánra időzített indulásban, ez megadta a lehetőséget, hogy még világosban hazaérhessünk.
Előzetes vizsgálódásaim alapján kiderült, hogy némi szembeszéllel kell majd számolnunk, melynek mértéke ugyan csekély, de már az is fékező hatással bír a teljesítmény vágtató szekerének kerekeire. A weatherspark mérései alapján ~10 km/h-s dél-nyugat-nyugati szél fújdogált akkoriban és 31°C-on izzott a levegő.
A város határánál magam elé intettem Encit, hogy lássam, milyen tempóra áll be. 27-28-at diktált, épp ennyit tekertem volna én is. Így haladtunk Látóképig, ott az emelkedőknél átvállaltam a szél kitakarását, előre álltam, a felfelékben pumpáltam a sebességet, a lefelékben a lendületből hoztam ki még többet. Hátrapillantva vettem észre, hogy Enikő kicsit lemaradt mögöttem, így visszavettem a „vadulásból”, iszogattam, kifújtam magam az erőltetett szakasz terhelése után, hamar beért, aztán visszaálltunk a 27-28-ra és újra együtt folytattuk utunkat.
A szél helyenként megerősödött, de huzamosabb sebességcsökkentést nem sikerült elérnie nálunk. Figyeltem Encit, hogy fáradt-e, kívánna pihenést, de látszólag semmi nyoma nem volt ezeknek, rá is kérdeztem, megerősítette feltevésemet. Szóval csak toltuk neki, ahogy jól esett.
Nemsokára a településre vezető egyenes szakaszra értünk, innen már látszottak a táblák, távolabb az épületek. Kutat kutattam, a körforgalomnál sikerült felfedeznem egyet, arra vettük az irányt, frissítő hatását azonnal kifejtette rajtunk. Aztán a híd felé vettük az irányt, ahol egy szoborcsoport árnyékában lazultunk egy darabig. Mikor ezt elégnek találtuk, lőttünk pár fotót magunkról és a Kilenclyukúról, és hazafelé vettük az irányt.
Hátszelet remélve – és az elején még érezve is – újult erővel és reményekkel pengettük újra a megszokott tempót, de nem sokára a szél gonosz módon délkeletivé változtatta magát, így megint részleges szembeszélben részesültünk. A hőmérséklet enyhült, a Nap sem tűzött már olyan erősen. Hamar fogytak a kilométerek, azon vettem észre magam, hogy már a látóképi emelkedőkhöz közelítünk, itt megint rákapcsoltam, hogy lendületből győzzük le őket. Enci tartotta a sebességet. Egy lefelében az első tányéron is magasra kívántam pakolni a fokozatot, de túlváltottam és leesett a lánc. Gyors menedzselés után vissza a nyeregbe és már csak egy emelkedő várta a harcot, nem nagyon talált rajtunk fogást.
A csárdától már szinte csak lefelé lejt az út, itt már egészen a városig mentek a kövér 33-ak, 35-ök, csak úgy pörköltünk magunk alatt az aszfaltot. Jó átlagjavító hatással volt ez a szakasz, mire beértünk a bicikliutas részhez, levettem a mérőkütyüt, hogy ne változtasson az adatokon. Ekkor ezeket az adatokat jelezte:
Táv: 69,35 km
Tekeréssel eltöltött idő: 2:29:10
Teljes időt nem mértem, csak Hortobágyon pihentünk, az lehetett ~30 perc.
Átlagsebesség: 27,9 km/h
Igen pozitív elbírálásban részesítettem Enikő tekerési teljesítményét, meg is beszéltük, hogy megyünk majd még ezentúl is közös távokra :)
