----------------------------
ELSŐ FELVONÁS
----------------------------
Szeretem a természeti eseményeket, ilyen például a tiszavirágzás vagy a daruvonulás. Kiteljesedő megelégedés ejti olyankor fogságul szívemet. Utóbbi megtekintésére hívtam segítségül egyik biciklimet, a kora reggeli kihúzásra tervezgettem utamat, megnéztem, melyik halastó lenne a legjobb hely ennek megfigyelésére. A városhoz való közelségük alapján az elepi halastavakra esett a választás. Csütörtök reggelre pedig az időpont kitűzése, mert hogy akkor csak 9-re kellett visszaérjek a városba, előtte meg tudom ejteni a dolgot.
4:30-ra terveztem az indulást - hogy ha esetleg messzebb elhelyezkedő tóra kéne mennem, beleférjen az időbe, hogy még hajnalhasadás előtt kiérjek -, a készülődések elhúzódása, nem egészen precíz átgondolása, plusz teendők elvégzése miatt 4:52-re módosult az időpont. Nagyon nem öltöztem fel, éppen csak annyira, hogy tekerés közben ne fázzak, de ne is melegedjek ki. Előzetes tájékozódásaim arra engedtek következtetni, hogy odafele némi, majdnem teljes hátszelem, visszafele kicsit erősödő, eléggé rám irányuló szembeszelem lesz. Jobb szeretem az olyan helyzeteket, mikor előbb vagyok túl a nehezén, aztán jöhet "a kenyér belseje" :)
Elindultam, minden rendben volt, forgalommal szinte nem is találkoztam. Egyenletes, 24-25 körüli tempóban haladtam, a kismacsi fények végeztével életre keltettem a fejlámpámat, és máris a 300-on túli távon megtapasztalt emlékek törtek elő emlékezetemből. Ismét megállapítottam, hogy izgalmas ilyen körülmények között tekerni.
Szeltem szépen a km-eket, éreztem a hátszelem toló hatását is, időnként meg is köszöntem neki - segítségével az enyhe emelkedőkre is mosolygósabb ábrázattal gurultam fel. A Keleti-főcsatorna hídján átkelve a Nádudvar felé vezető leágazásra ágaztam én is le, majd - nem tudván, merre kéne megközelítenem a tavakat - az első adandó alkalommal jobbra fordultam - a térképen úgy tűnt, hogy nem messze a 33-astól, de azért a mellékúttól beljebb kell menni. Így hát elindultam ezen a földúton, melyen semmilyen tábla nem jelezte, mi várhat majd rám. Biciklim inkább csak toltam magam mellett, mert nem volt igazán tekerhető az út állapota. Távolodva a betonúttól javult a földút minősége is, így felpattantam a keróra, mert mögöttem már kezdték leradírozni az enyhe napsugarak a csillagokat az égről.
Nemsokára ismét járhatatlan tereppel találtam magam szembe, egy rövid nádas szakaszon kellett átbogoznom segítőtársamat. Ennek leküzdése tette számomra lehetővé, hogy egy olyan kis pusztaöbölbe érkezzek, ahonnan csak egy irányba mehettem tovább, a másik irány mögöttem volt. Gondoltam, eleget jöttem már, mert elég erősen hallottam már darvak tömegének andalító hangját, kicsit megpihenek, megvárom, mi történik. Tapasztaltam a mondás alapján közölt hidegállapotot, mely azt mondja ki /ösztönző, kudarcot szenvedett emberek lelkesedését felkeltő beszédekben is gyakran előhozzák/, hogy a Nap első sugarai előtti időpont a leghidegebb.
A Nap már feljött, de madarat még nem láttam. Aztán pár réce heves szárnyverdesés közepette átrepülte a felettem lévő eget. De a darvak vizuális érzékelése továbbra is elmaradt.
Egyszer csak megláttam egy pár fős csoportot. Reméltem, hogy ők az előfutárok. Nem ők voltak. Jött még egy csapat, ők sem voltak többen 10-nél.
A távolban, nem felém közelítve láttam egy talán 20 fős bandát. Füleim egy mögöttem jó pár méterrel elrepülő alakulatra tettek figyelmessé, a tavak felől még két csapat szállt el, viszonylag közel, mikor az órámra pillantottam és nyugtáztam, hogy lassan indulnom kell. Beletörődtem, hogy nem sok daruval találkozok most, de még majd talán vmikor visszatérek. A Nap már magasabban járt, találtam egy vadetetőt, szépnek találtam őket együtt, lefotóztam.
Nem akartam azon az úton visszamenni, amin jöttem, reméltem, hogy a 33-as út felé menve hamar ki is lyukadok rá. El is indultam abba az irányba, melynek következménye az lett, hogy találtam egy - akár kocsival is használható - utat, mellette egy lest.
Meg is másztam, hogy szétnézzek. Láttam a kisebbik tó madárállományát, daru egy darab nem volt, de récékben és sirályokban bővelkedett a fauna. Úgy gondoltam, ha már ilyen jó itt az út, ez biztos beletorkollik majd a 33-asba. El is indultam rajta, pár őzzel jól megnéztük egymást, egy kanyar után úgy láttam, ez már egyenesen kivisz a vágyott útra. Egyszer csak elfordult balra. Na, mondom, majd biztos lesz egy jobbra út. Nem így lett, csak balra utat találtam ismét, nem akartam visszamenni a tavakra, inkább átevickéltem vhogy a tehénfej méretű rögökkel teli szántón. Láttam is az utat, már csak egy - addig nem észlelt - vizes árok állt közénk. Ha nyár lett volna, még csobbantam is volna, így inkább a szántó szélén haladva próbáltam keresni egy hidat - bár még az is felötlött bennem, hogy visszafordulok, mindent visszacsinálok és visszaindulok a járt úton, hogy ne adjam fel járatlanért. De mégis maradtam a járatlan mellett, ha már ennyi energiát belefektettem. Nem is igazán hittem volna, mégis némi hitem volt és találtam is egy hidat néhány száz méteren belül. Innen még egy kis földutas szakasz következett, az torkollott végül bele a hőn áhított utamba. Beláttam, hogy a járt út egyszerűbb, könnyebb, rövidebb volt, de meg kellett a járatlant is tapasztalnom, hogy ezt elmondhassam.
Egy kicsit ki is szaladtam az időből, 20 perc késésben voltam. Affinitást már nem igazán éreztem magamban, hogy rekordidő alatt hazaérjek, ebben a szembeszél megtapasztalása is segített. Kezdetben még nem volt nyomorúságos erősségű, aztán bekeményített, így összehúztam magam és úgy tekertem tovább. Vittem magammal izotóniás italt, azt szürcsölgettem csodát remélve. Csoda nem történt, talán a közérzetem lett vmivel pozitívabb, de a szél csak nem akarta abbahagyni velem vívott harcát. A látóképi emelkedőknél már igen-igen lankadttá váltam, meg kellett álljak pihenni egy szusszanásnyit. Onnan már a célegyenesbe érkezve, a városhoz egyre közeledve, annak puffer hatásának köszönhetően csökkent a szél erőssége. A városba érve jött a telefon, hogy nem késtem el, de azért siessek. Siettem, gyorsan átöltöztem és mentem letudni a kötelességemet. Egy cimborával beszélgetve tudtam meg, hogy a Virágoskúti halastavakon nagyobb létszámban, jobban megfigyelhető állományban vannak jelen ezek a vonuló madarak, így meg is született bennem a döntés: szombat hajnalban újra vasparipára pattanok.
-----------------------------------
MÁSODIK FELVONÁS
-----------------------------------
Erre az alkalomra társat is kerítettem, melynek feltétele az volt, hogy biztosítsak biciklit. Biztosítottam, mert egy jóravaló embernek nem csak egy kerója van :)
A Virágoskúti tavak más útvonalon, és nagyjából 3 km-rel vannak távolabb, mint az elepiek, így nagy távolságra ezennel sem kellett készülni. A találkozót 4:50-re beszéltük meg a 33-as Böszörményi úti szakaszánál. Időben meg is érkeztünk, gyors tájékoztatásban részesítettem Feri komát, hogy mire figyeljen, mi lesz a leosztás, stb.
Aztán neki is indultunk. A jós honlap erre a napra semmilyen erős szelet nem jövendölt, csupán 2-4 km/h-s "széllökéseket", melyeknek sem toló, sem visszataszító tulajdonságuk nincs.
23-25 km/h-s tempóban haladtunk célunk felé, a tájékozódás rendben ment, csupán a halastavak felé vezető kis utat nem vettem észre, de miután egy híd tárult elém, megálljt és visszát parancsoltam, ugyanis nem kellett megint átmenni a Keleti-főcsatorna hídján.
El is érkeztünk egy zárt kapuhoz, másik lehetőségként egy földút adott továbbjutási lehetőséget. A földutat választottuk, azon egy magaslati részen megálltunk és vártuk az eseményeket. Kezdett világosodni, megláttuk az első csapatot, melyet récéknek láttunk, azok is voltak. Még egy csapatot és még egyet és még egyet és mindegyik réce volt. A hangok között csak elvétve lehetett hallani egy-egy darvat, de azért a távolban már sikerült észrevenni néhány kisebb társaságot.
Aztán már egész világos volt, visszamentünk ahhoz a kapuhoz, ami zárva volt, most nyitva állt. Bementünk rajta, nem láttunk senkit. A tavak felé közelítettünk, récék özöne az égen, tömegesen húztak ki a tóról. De darvakat továbbra sem láttunk nagy számban. Aztán összefutottunk pár halásszal, megtudakoltunk a darvak jelenlétét, kaptunk is útmutatást, mely nem a tó ezen részére, hanem a hátsó, kicsit távolabb eső területére vezetett.
Pattantunk is biciklire és indultunk az említett helyre, mert már javában felkelt a nap, és már hallottuk a főcsatornán túli területekről a csipegető darvak zenéjét, reméltük, hogy vannak még annyian a tavon, hogy megérje értük bemenni egy közeli lesre. Az úton odafelé darucsapatok húztak el a fejünk fölött, néha olyan közel, mintha a fák tetejével kívánták volna megvakarni viszkető hasukat. Nemsokára meg is érkeztünk, felmásztunk egy lesre, ahonnan szép számban láttunk darvakat - mellesleg egy őzet és egy pár fácánt is megpillantottunk.
Fotózgathattam, amennyit akartam, némelyik egyed egészen közel repült el. Aztán átnéztünk egy másik lesre, melyet egy nádtenger közepén találhattunk, onnan volt az igazi élmény. Még több daru, még jobb kilátás, még jobb fényképezkedési lehetőségek.
Bár ultrazoom-os gépem van, ennek is vannak határai; igaz, jó 200 méterre voltak tőlünk:
Egyszer páran olyan közel jöttek hozzánk, hogy szabályosan hallani lehetett a szárnyuk keltette légmozgást.
Szuper jó volt, maradtunk is sokat, nem nagyon akartunk onnan mozdulni.
Daruleső cimborák:
Végül, mikor már némelyest alábbhagyott a kihúzás, mi is kihúztunk a területről, utunkat hazafelé vettük, a tekerés közben új élményeinket dolgoztuk fel, örültünk, hogy ilyen jól összejött az idei darules. Jövőre ismétlés várható :)
És bár ez a bejegyzésem nem a teljesítményről, hanem inkább az élményekről szól, aki a számok tengerében szeret úszkálni, annak leírom az útadatokat /szigorúan csak a betonutas tekeréseket jegyeztem, a terepen való taszigálások, menetelések igencsak lehúzták volna az átlagot/:
Első felvonás számai:
Megtett táv: 52,72 km
Idő: 2:16:19
Átlagsebesség: 23,2 km/h
----------------------------------------
Második felvonás számai:
Megtett táv: 58,12 km
Idő: 2:31:57
Átlagsebesség: 22,9 km/h
